tévézgetés karácsonykor

Dudamel Venezuelában olyasmit csinált, amit mi az Istvánban: gyerek korunktól kezdve zenekarban játszottunk, azután lett belőlünk valami. Gustavo Dudamelből karmester lett, de már saját ifjúsági zenekarát kinőtte. Ma többek között a Francia Nemzeti Zenekart vezényli (Berlioz: Fantasztikus szimfónia), vagy a Los Angeles P. Orchestert Hollywoodban. Remek ritmusa van, de a keze nem az igazi. Abbadoszerűen fogja és használja a pálcát, mégsem meggyőző az eredmény. A zenekarok többnyire pontatlanok, hangoskodóan lelkesek a keze alatt. Egy bécsi, Swarowsky osztályba beírathatták volna. Roppant amatőr hatású az allürje, amikor bal kézzel valamit mutatni akar. Ilyenkor ugyanis komplett leáll a jobb keze. Mégis voltak a Walt Disney termi koncertnek felejthetetlen pillanatai. Diego Flórez lírai tenort kísérték az egyik ráadásszámban. Verdi Rigolettójából szólalt meg a híres "Az asszony ingatag" ária. Dudamel a zenekari bevezetőt frissre, talán kissé már hajszoltra vette. S amikor belépett az énekes csoda történt: Flórez lassúbb, sőt kifejezetten kényelmes tempót szeretett volna. A karmesterről tudomást sem véve a Los angelesi Zenekar hibátlanul, egyetlen döccenés nélkül követte, a tenyerén hordozta ezt a kissé hamiskásan (különösen az "Ezred lánya" elején) éneklő roppant szimpatikus lírai tenort. Zseniális énekes zöldfülű, de nemzetközileg mégis ipakakuált karmesterrel.

Daniel Barenboim tanult Bécsben, de ma már (ő azt gondolja) figyelmen kívül hagyhatja az ott tanultakat. Berlini Filharmonikusokkal vezényelte Brahms 1. szimfóniáját. Mindjárt az első 6/8-os taktusokban leállt a vezényléssel a zenekart azonnal elbizonytalanítva. Még a 9/8-os taktus szabványos lassítását sem ő adta, hanem a timpanista határozta azt meg (túlverve a rendelkezésre álló oxfordi terem akusztikáját). A gyors részben Barenboim néha hisztérikusan előrevezényelt, nem túlzok: akár másfél taktussal is. Ilyenkor persze hirtelen megáll a keze, bevárja a zenekart egy-egy stratégiailag fontos csomópont kedvéért. A legjobb hatást pianóival úgy éri el, hogy a pálcát Karajan Strauss koncertjéről ellesett mozdulattal áthelyezi a balkezébe, az üres jobbal pedig hevesen legyez lefelé. A II. É-dúr tételben döbbenetes, Vásáry Tamásra emlékeztető pianissimókat varázsolt az oxfordi közönség elé. Bombasztikus zenekar vénülő zongoristával.

Barenboim zongorázását hallva mindig az jut az eszembe, hogy bárcsak inkább vezényelne! Amikor meg vezényel fordított a helyzet, akkor inkább a zongorázására vágynék. Hasonlóan ambivalensek az érzületeim Kocsissal szemben is. Mert Kocsis Zoltán is a távkapcsolóm elé került egyik éjjel. Mozart nagy Á-dúr zongoraversenyét vezényelte. A lassú 6/8-ot két darab 3/8-dá szedte szét. Még a vak szólista Érdi Tamás is megmosolyogta ezért a vezénylési hibáért. Érdi nem zongorázik felszabadultan. Egy-két taktusban éreztem csupán azt, hogy milyen szépen játszhatna, ha nem kapaszkodna görcsösen a billentyűkbe. Autodidakta karmester pókerarcú zenekarral, szanaszétpuncsolt szólistával.